Interview

Csütörtök délelőtt (azaz ma) 11:40re van időpontom egy interjúra. Az utóbbi napokban nagyon elgondolkoztam azon, hogy vajon miért nem haladnak a dolgok gyorsabban az iskolával kapcsolatban. És rá kellett jönnöm, hogy lehet hogy Isten mégsem akarja, hogy menjek Hollywoodbe, hanem lehet, hogy azt akarja, hogy sokkal közelebb találjak munkát. S bár aggodó szívvel megyek, tudom hogyha ez az Ő terve akkor minden sikerülni fog.

WOW

Wow, a szó Skóciából származik. Egy író írta versébe, azután a szó elutazott Amerikába majd vissza talált az Egyesült Királyságba valamikor a 20. században. A szó: a csodálkozás kifejezése, vagy az izgatottság,meglepődés kimutatása.
 Ebben az esetben wow, nem hiszem el, hogy több, mint 1 éve nem írtam. Valószínű azért, mert tudom, hogy senki nem olvassa el a gondolataimat még akkor is ha ez ilyen napló féleségnek indult. Szeretem látni, hogy forgalmas az oldal, ami nem igazán volt az elmúlt időkben.

Anyway. Mi is történt velem mostanában?
Az imaházban elindult egy Biblia tanulmányozó kis csapat, ami vasárnap esténként történik, de eddig sajnos csak egyre tudtam menni. Tervezek menni többre is, de sajnos elég távol van és nem mindig tudnánk megoldani azt, hogy valaki elvigyen oda aztán meg haza is hozzon. Mert hogy még egyikönknek sincsen jogsija. Csodálatos dolog házasnak lenni, de gyakran nincsen arra pénz amire szeretnénk, ezért az "álmainkat" mindig arrébb kell tolni. A josi közéjük tartozik.

Keresek munkát. Nehéz. Sokan akarnak olyan dolgozókat, akik tökéletesek minden szempontból, és én nem tartozom közéjük. A munkaügyi központ, ahova járunk, talált nekem egy munkát azt mondták, ezért én elmentem egy interjúra, ami sikeres volt, mert felhívtak és mondták, hogy szeretnék, ha náluk dolgoznék. Én nagyon megörültem, felhívtam a tanácsadómat és mondtam neki, hogy elkell intézni papírokat és csak utána szeretné az iskola, hogy menjek.

Kiderült, hogy el kell végeznem egy tanfolyamot közben, amivel magasabb színtű képzettségem lesz, amibe én bele egyeztem. Azt mondták, hogy 1 napot kell a tanfolyamon lennem minden többi nap az iskolában. De kell keresnem munkát akkor is, ha az iskolában vagyok mindennap "dolgozni". Nehéz és nagyon bonyolult.

Boldogság van, mert anyáék jönnek látogatóba Decemberben karácsony után. Igaz, hogy csak pár napra, de az is fantasztikus lesz. És még boldogabbá tesz, hogy Dorci is jön hozzám, Márciusban. Már nagyon várom őt.

Amiot Isten tanít nekem ezekben a napokban. Türelem és szeretet. Nagyon nehéz várni olyan dolgokra, amik nagyon elhúzódnak, pedig meg lehetne azokat csinálni hamarabb is. Tanít arra, hogy hogyan szeressem férjecskémet minden nap egyre jobban.
Ilyenkor mindig jól jön egy inspiráció:  "Megkérdeztem Jézust, 'Mennyire szeretsz engem?' 'Ennyire' Válaszolta. Aztán kitárta karjait és meghalt."


Wow, mennyit írtam és még nem is írtam le az összes gondolatomat...

Friss hírek/információk

Nos, ma van június 20-a, (itt a nyár) július 14-én megyek haza, az azt jelenti, hogy 24 napot kell még várnom. A sulinak jövőhéten van vége, és ma megtudtam, hogy jövőre már nem lesz az iskolának szüksége rám. De legalább örülhetek, hogy eddig ott lehettem. A szerződésünk a lakásra hamarosan lejár, ezért nézelődtünk Philippel lakásügyileg, szerettünk volna egy házba költözni, lehetőleg több, mint egy szobával, a konyha külön választva és tegnap elmentünk megnézni egy házat, és pont megfelel az elvárásainknak. Azonban most, hogy már nem lesz rám szükség az iskolában, szeretnék gyerekvigyázó lenni, amihez regisztrálnom kell gyerekvigyázóként, ami minimum 3 hónapig is eltarthat. Ilyenkor van az, hogy remélem, hogy Istennek van az enyémnél jobb terve, mert ha az enyém után megyünk, félek, hogy nem jutunk messzire.   

Honvágy

Úgy néz ki, hogy ez a honvágy kezd egyre jobban elhatalmasodni rajtam. Nem is az a tudat rossz, hogy hiányzik az otthon, ahol felnőttem, hanem az, hogy minden egyes dolog arra emlékeztet. Ha hallom a kocsik ajtójának csapkodását, az olyan mintha a szódás lenne itt. Ha madár csicsergést hallok reggel, eszembe jutnak az otthoni reggelek. Úgy érzem, hogy nem tudok még sokáig itt lenni úgy, hogy nem látogatok haza hamarosan. Főleg most, hogy szünetem van, kezdek megőrülni. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom, de szeretnék vissza menni suliba, persze dolgozni, nem tanulni. :D

Dorkás elment

Bizony, Dorki visszament Magyarországra. Már most hiányzik nagyon. Olyan boldog voltam, hogy eljött, sok időt töltöttünk együtt, nevettünk az összes hülyeségen, amik csak eszünkbe jutott, elmondtuk az összes régen megtanult mondókákat, énekeltünk hülye, értelmetlen énekeket, röpiztünk az x-boxon, az alsó szomszédnak örömet okozva ugrálásainkkal. Vásároltunk együtt, sétálgattunk együtt. És együtt mentünk vissza a reptérre, hogy ott búcsút vehessünk egymástól, hosszasan ölelkezve, hiszen ki tudja, hogy mikor látom őt legközelebb. (kicsit meg is könnyeztem, ahogy írom ezeket a sorokat.)

Azt mondják, hogy nem tudod, mid van amíg el nem veszíted. Ha együtt élsz a családoddal, lehet, hogy nagyon hosszú időnek tűnik, mintha végtelen lenne az ott tartozkodásod, és már alig várod, hogy kikerülj onnan, hogy saját szabályaid szerint élhesd az életedet, és miután már nem a családoddal élsz, rájössz, hogy neked nem is volt ott rossz, nem is voltak a tesvéreid annyira idegesítőek,  még a veszekedések is hiányozni fognak. Lehet, hogy a szülők szabályai azok, amik elkergettek otthonról, és ha már magad utját járod, esetleg családot alapítasz, rájössz, hogy azok a szabályok, melyeket szüleid szabtak meg, nem romlásodra, hanem a javadra voltak, és te ugyanazokat a szabályokat vezeted be a saját családodba is. Mennyire igaz, hogy nem tudod, hogy mid vagy kid van, addig, amíg elnem veszíted.

Dorki, ha olvasod ezt: Nagyon örülök, hogy eljöttél. Szívem újra feltöltödött a hülyeségeiddel és ezért nagyon hálás vagyok. Örülök, hogy a testvéremnek mondhatlak és remélem, hogy ez fordítva is így van. Nagyon Love you és már most hiányzol. Túlságosan is nagy a csend nélküled.

Frissités

Na, mi újság? Kérdezik sokan, amikre én sokszor csak annyit mondok, hogy semmi. Pedig az igazság az, hogy nagyon is sok minden történik velem manapság. Az iskolában még mindig csak napi két órában dolgozom, amiből nagyon szeretném, ha lassan napi 8 órás lenne, mert egyszerűen mindegy hányféle weboldalon keresek munkát, nem találok. Még egy takarítónői munkához is kell pár év tapasztalat. De könyörgöm, ki az, aki nem tudja, hogyan kell egy wc-t kitakarítani? ...Vissza a sulihoz...Jonathan a neve a kisfiúnak, akire rá vagyok bízva, és kezd olyanná válni, mintha a saját gyerekem lenne. Rosszul esik, ha nem vonják bele a játékokba, szomorúan nézek rá, amikor látom, hogy mennyire nehezen megy neki a matek, és feltud víditani már csak egy mosollyal is, ha éppen rossz napom van. Nem tudom, milyen érzés lehet anyukának lenni, de az a tippem, hogy nagyon hasonló érzések tölthetnek el.

Másik dolog. Még mindig ugyanaz a téma. Szeretnék elköltözni innen. Egyre jobban úgy érzem, hogy az igényeim egyre nagyobbak a lakás pedig egyre kisebb. Sajnos amyg a szerződésünk nem jár le, addig nem költözhetünk ki innen. Illetve kikölltözhetünk, de úgyanúgy kellene fizetni erre a helyre a bérdíjat, és még arra is, ahova költöznénk. Well, that's life. It was never easy and it never ever will be.

Nagyon szeretném,  hogy Philip elkezdjen végre dolgozni. Tudom, hogy mindenki számára nehéz munkát találni, de olyan embernek akinek a fényképezésen kívűl nincsen semmilyen képesítése, annak még inkább nehezen megy. És ha talál is olyat, ami neki pont jó lenne, vissza írnak neki egy e-mailt, hogy sajnáljuk, de nem kellesz nekünk. Then again: Life's hard.

Dorkás jön, úgy várom már, mint a gyerekek a mikulást. Sok mindent szeretnék vele csinálni, de nem akarom nagyon lefárasztani. Remélem a repülőút is biztonságos lesz, és nem lesz baleset. És ne késsen, ha lehet, de az még belefér. 

December 31

Az utolsó nap ebben az évben. Pontosan egy évvel ezelőtt ilyenkor útban voltam Rúbennel a repülőtérre,
vagyis hát én a reptérre, ő meg valamelyik churchbe ment Pesten. Mindegyis, tavaly ilyenkor azon tűnődtem, hogy vajon hogyan fog eltelni ez az év. Tele voltam félelmekkel, aggódalommal, bánattal, amiket senkinek nem mutattam ki. Hiszen úton voltam vissza abba az országba, amelyikben valószínűleg le fogom élni az életem hátralevő részét. Az volt az utolső karácsonyom otthon "hajadonként", vagy legalábbis a család gyermekeként. Már akkor tudtam, hogy hiányozni fog, de arra nem gondoltam, hogy ennyire. Augusztus óta nem voltam otthon. Az 5 hónap kb, és legalább már egy évnek tűnik. Ez az év sok meglepetést, sok csalódást, sok örömöt, sok bánatot, sok könnyet, de annál több mosolyt tartogatott számomra, amit nap nap után kaptaam fyolamatosan az élettől. Vagy inkább az Élettől. Sokszor megpróbáltatások elé állított, amikről azt hittem, hogy elfogok bukni, de szerencsére megsegített engem az Úr. Lássuk csak mi volt ebben az évben, ami nagyon nagy hatással volt rám:

• egészség ügyi vizsga (angolul)
• A suli befejezése (angolul)
• esküvő(k) 
• nászút
• Philippel való közös élet elkezdése
• munkahely találása
• stb.

Azt kell, mondjam, hogy az Úr nagyon megsegített ebbeen az évben. És sajnos én ezt nem mindig vettem észre, sokszor elhanyagoltam Őt, mert gy tartottam, hogy fontosabb dolgaim vannak, mint hogy olvassam a Bibliát. De sokszor kerültem közelebb Hozzá, aminek nagyon örültem, valószínű nem csak én, hanem Ő is. 

És most, hogy jön az új év, remélem, hogy megváltoznak a szokások az új kihívások mellett. 

Nézzük, mi az amit ebben az évben elszeretnék érni:

• Szeretnék új lakásba költözni
• szeretnék egy 8 órás munkát és ugyanazt Philipnek is
• szeretnék barátokat, újakat, és akik most vannak, azokkal szeretném megerősíteni a barátságot
• Lehet, hogy év végére szeretnék egy kisbabát, de ahhoz az előzőeknek összekell jönnie

Nos ennyi erre az évre. Majd jövök 2012-ben. Addig is boldog új  évet annak, aki olvassa.