Dorkás elment

Bizony, Dorki visszament Magyarországra. Már most hiányzik nagyon. Olyan boldog voltam, hogy eljött, sok időt töltöttünk együtt, nevettünk az összes hülyeségen, amik csak eszünkbe jutott, elmondtuk az összes régen megtanult mondókákat, énekeltünk hülye, értelmetlen énekeket, röpiztünk az x-boxon, az alsó szomszédnak örömet okozva ugrálásainkkal. Vásároltunk együtt, sétálgattunk együtt. És együtt mentünk vissza a reptérre, hogy ott búcsút vehessünk egymástól, hosszasan ölelkezve, hiszen ki tudja, hogy mikor látom őt legközelebb. (kicsit meg is könnyeztem, ahogy írom ezeket a sorokat.)

Azt mondják, hogy nem tudod, mid van amíg el nem veszíted. Ha együtt élsz a családoddal, lehet, hogy nagyon hosszú időnek tűnik, mintha végtelen lenne az ott tartozkodásod, és már alig várod, hogy kikerülj onnan, hogy saját szabályaid szerint élhesd az életedet, és miután már nem a családoddal élsz, rájössz, hogy neked nem is volt ott rossz, nem is voltak a tesvéreid annyira idegesítőek,  még a veszekedések is hiányozni fognak. Lehet, hogy a szülők szabályai azok, amik elkergettek otthonról, és ha már magad utját járod, esetleg családot alapítasz, rájössz, hogy azok a szabályok, melyeket szüleid szabtak meg, nem romlásodra, hanem a javadra voltak, és te ugyanazokat a szabályokat vezeted be a saját családodba is. Mennyire igaz, hogy nem tudod, hogy mid vagy kid van, addig, amíg elnem veszíted.

Dorki, ha olvasod ezt: Nagyon örülök, hogy eljöttél. Szívem újra feltöltödött a hülyeségeiddel és ezért nagyon hálás vagyok. Örülök, hogy a testvéremnek mondhatlak és remélem, hogy ez fordítva is így van. Nagyon Love you és már most hiányzol. Túlságosan is nagy a csend nélküled.